Július végén egy szombati napon 13 fős csapatunk útnak indult Salzburg tartományba. A több mint 600 km-es távot jó ütemben gyűrtük le, nagyobb megállások nélkül, és városnéző sétát is csak Salzburgban tettünk. A Werfeni kempingben remek terepviszonyok fogadtak bennünket, ezért a táborverés is gyors volt. Igaz, hideg sört már csak a nyitva tartó benzinkútnál lehetett vásárolni. (szombaton ne utazz, vagy már idehaza vásárolj be!)

Másnap nem messze a kempingtől nekivágtunk a hegyeknek. Az első nap mindig csak fel, így volt ez most is, kb.1300 méter szint várt ránk. Az Ostpreussenhütte ugyanis 1630 méteren fekszik. Előbb szerpentinen haladtunk, majd fogyott az erdő, déltájban kisebb zápor ijesztett ránk, de kevés csapadékkal nagyon gyorsan el is ment. Kora délután lett, mire megpillantottuk a hüttét. Épp jókor érkeztünk, mert ami déltájban csak ijesztgetett, az most délutánra hatalmas felhőszakadás lett. Ömlött az eső, de mi a hütte fedett teraszán obstlerek és hideg sörök társaságában néztük előbb az esőt, majd utána gyönyörködhettünk az égbolton megjelenő szivárványban is. A jó helyezkedés titka Andrásnál van…

Vasárnap volt, a hütte tele vendégekkel, akik közül páran igencsak ráijesztettek kis csapatunk egy-két tagjára a másnapi Hochkönig mászást illetően. A házinéni azonban mindenkit megnyugtatott, hogy a riogatók inkább csak viccelődni akartak. Láttam, nem mindenki számára volt megnyugtató a tájékoztatás. Másnap remek időben indultunk, és ismét több mint 1300 méter szint várt ránk. Nem sokkal a hütte elhagyása után elfogyott az erdő, egyre alacsonyabbak lettek a bokrok és egy csodálatos alpesi rét elhagyása után 2000 méter körül beértünk a kőbirodalomba. Útközben egy kisebb mellékcsúcs kinált lehetőséget pár cimbora számára, ha esetleg kevés lenne a napi penzum, itt többszörözhették. A lelkesebbek valóban nem is hagyták ki a lehetőséget. Az idő kicsit borúsabb lett, amit egyáltalán nem bántunk, viszont így hogy árnyékban mentünk, egyre hűvösebb lett. Déltájban egy platóra érve elénk tárult az Übergossene alm képe, tetején a Hochkönigen lévő Matras-haussal. Nagyon megörültünk, de örömünk korai volt. Az alpokban mindig nagyon csalóka a távolság felmérése, most is ebbe a hibába estünk, így hát órákon keresztül csak mentünk, mentünk végig a hómezőn, és csak nem akart közelebb kerülni a hőn áhított cél. Az utolsó szakaszon aztán sodronykötél, létra és egy kis fémhíd segítségével végül csak felértünk. Jócskán beleszaladtunk a késő délutánba, és az idő is egyre barátságtalanabb lett, ezért sajnos felérve a szépkilátásban egyáltalán nem tudtunk gyönyörködni. Hiába voltunk 2941 méter magasan, körülöttünk csupa felhőbe burkolódzó hegyvonulat volt, és barátságtalan hideg. A hüttében viszont fütőttek, így hamar átmelegedtünk. Ezen segített még a forró leves és a stampedli obstlerek nagy mennyisége is. Később a túlhevülést elkerülendő hideg sörrel folytattuk. A vidám estét azért korán bezártuk, és mivel senkit nem kellett ringatni, nagyon hamar elaludtunk.

Másnap csodálatos időre ébredtünk, szikrázóan sütő nap, gyönyörű kék égbolt, így hát körbenézhettünk. Az elénk táruló panoráma lenyűgöző volt. A reggeli boros tea után hamar kellett indulni lefelé, mert nagyon hosszú út várt ránk. A két napi feljövetelt egy napi leereszkedéssel egyenlítettük ki, de ennek nagy ára lett. Büntetlenül 2400 méteres szintet végig lefelé botok nélkül és nehéz zsákokkal nem lehet megúszni. Egy-két havas lejtőn ugyan akaratunk ellenére nadrágféken mentünk, de ez sem segített. Az út 99 %-án menni kellett lefelé! És még km-ben is hosszú volt. Reggel 8 után indultunk, és délután 5 körül érkeztünk Werfenbe. Ekkor már a csapat nagy része menni is alig bírt. A sofőröknek még plussz 3 km-t kellett gyalogolni a kocsikhoz, de végül mindenki autóba került, és elindultunk a közeli Seewalchen-be egy tóparti kempingbe. Az igazi meglepetés ekkor ért bennünket, mert a megpihenő végtagok a kempingbe érve már egyáltalán nem engedelmeskedtek. A kocsikból alig bírtunk kimászni, és lábunkat felemelve lépni sem bírtunk. (tanulság: a jövőben, túrabot nélkül egy lépést se!) Azért sikerült a táborverés, majd késő estig áztattuk magunkat a kellemesen meleg tóban. Másnap terveztünk egy kis városnézést Linzben, és ez most valóban nagyon kis városnézésre sikeredett…

Mint a vert sereg úgy vonszoltuk magunkat az egyébként nagyon hangulatos kis városban, és csak azt néztük, hogy lépcsőre ne kelljen menni. Sikerült igazi linzert ennünk, egy-két ajándék az itthoniaknak, és aztán elindultunk hazafelé.

Karunk tarkónk vádlink leégve, fájó lábakkal, de szép és felejthetetlen élményekkel gazdagon érkeztünk haza.

Szép túra volt!