A Hoher-Riffler

Minden magashegyi túránk tetőpontja, egy már jó előre kitervelt csúcs megmászása. Idén a „büszke Zillertali”, a Hoher Riffler 3231 méteres csúcsának meghódítása volt a cél. Hogy ez sok vagy kevés döntse el ki-ki maga, mi azonban soha sem rekordokat kívánunk dönteni, ars poeticánk az alábbi idézetben egyszerűen megérthető :

„ Csak szimbólum a hegy és a hegymászás; minden valamirevaló embernek kell hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vizen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést.” ( Benedek István)

Szokásom szerint míg a többiek még aludtak, én már elindultam hogy megnézzem a napfelkeltét. Erre nagyon jó lehetőséget nyújtott a közeli Petersköpfl, vagy más néven a Misztikus mező. A képek nehezen adják vissza a látványt amely fent a mezőn fogadott. A felkelő nap aranyló sugarai rávetültek a Petersköpfl nagy csapatban álló kőrakásaira, és a kőrakások mint egy megmerevedett hadsereg álltak körülöttem. Az érzés egyszerre volt nyugodt és boldog de ugyanakkor kicsit ijesztő is. El is töltöttem vagy jó fél órát fent aztán siettem vissza a házba kelteni a többieket.

Az időjárás megint nekünk kedvezett, mivel ragyogóan sütött a nap, és már korán reggel meleg volt. A „házinéni” megkérdezte tőlünk, hogy mi a tervünk, és mikor megtudta, hogy a Rifflerre készülünk, csak annyit mondott hogy akkor viszont igyekezzünk, mivel a ház melleti tó vize teljesen tiszta lett és ez időjárás változást jelent. Délutánra már biztos rosszabra fordul. A tanácsot megfogadva gyorsan összekészültünk, és hamar elindultunk. A napsütés és meleg ellenére mindenki hosszú nadrágot és meleg ruhát vett, bár volt akit győzködni kellett, hogy most nem a János-hegyre sétálunk fel…

Végre először, nehéz zsák nélkül másztunk, csak víz, szélkabát és a csúcs-csokik voltak nálunk. Eleinte a terep nem volt nehéz, de alig fél óra elteltével átváltott sziklamászásra és a kiírt tábla alapján fel kellett készülnünk a nehezebb fokozatra.

Nur für Geübte! ( Csak gyakorlottaknak) Feljebb már egy firn-mező fogadott minket,  majd tovább ismét szikla. Újabb firn és ismét szikla. Lassan haladtunk, hiszen ilyen terepen nagyon figyelmesen kell haladni, egyfelől figyelni kell a ritkuló jelzéseket, másfelől figyelni kell minden kőre, sziklára. Az a kő ami a múlt héten még stabil volt, ma már mozoghat! Bár egy- két kitett szikla okozott némi gondot, de végül is mindenki sikeresen felküzdötte magát. A csúcs előtt még egy utolsó rövid havas szakasz nehezítette dolgunkat de hipp-hopp máris fent voltunk. Teljesítményünkre nem lehetett semmi panasz, hiszen kb. 3 és ½ óra alatt értünk fel.

Odafent csodálatos látvány fogadott minket. Szemben velünk déli irányban a Zillertal királya a Hochfeiler havas csúcsával, mellette a hercegek szépen sorban.

A Gr.Möseler, a Gr. Löffler és a Schwarzenstein. Északi irányban nem messze alattunk a Hintertux-gleccser hatalmas összefüggő hómezőjével, nyugatra tőlünk pedig ott magasodott az Olperer egyedül magányosan. A hatalmas szél miatt a napsütés ellenére is hideg volt, időnként már egy-két felhő is került fölénk, ilyenkor azonnal még hidegebb lett. A csúcs lekűzdése feletti örömben előkerültek a csúcs-csokik, és egyéb nyalánkságok, mini „habzsi-dőzsi” partit rendeztünk. Volt ott Toblerone, Piros mogyorós de még nutella is amihez előkerült egy hatalmas zsák apró keksz. Közkézen forogtak a lapos üvegek is…

Fényképezkedtünk és beírtuk magunkat a csúcskönyvbe. Közel egy órát töltöttünk fent a csúcson, jókedvűen, vidáman, gyönyörködve a táj semmihez nem hasonlítható szépségében. A kereszt mellett körbenállva rövid hálaadás után aztán elindultunk lefelé.

Szikla mászás során sokszor a lejövet még nagyobb odafigyelést igényel, ezért a lefelé út sem lett  rövidebb, így a napot kitöltve késő délután volt mire a hüttébe értünk. A kitűzött cél elérése és a derekasan elvégzett vállalásunk felett érzett öröm igazi megelégedettséget okozott.

Nem úgy a hüttébe érve megtapasztalt új társasjáték amelynek neve :”Keresd meg a papucsodat” volt. Ez egy, a helyiek által kedvelt „népi játék”, lényege, hogy az ajtó melletti polcon hagyott papucsok új gazdára lelnek, és a játék célja a saját papucsod visszaszerzése!!! Nyertes mindaz aki papucsát megleli, illetve az is aki a másét minél tovább birtokolja, ellenben abszolut vesztes aki papucsát már csak másnap reggel induláskor találja meg…, bár vannak papucsok, melyek végleg eltűnnek, de az ilyen esemény ritka, és csak a zillertali hegyi szellemek felbukkanásakor következik be. Viszonylag szerencsésként már szinte azonnal, az ajtó túloldalán gyanútlanul olvasgató német fiú lábáról sikerült visszaszereznem az enyémet, ( valószínűleg nem ismerte a játékszabályokat, és egyszerűen csak eltulajdonította a papucsot ) de a többek elküzdöttek még egy darabig, és biz akadt olyan is aki sokáig járkált még zokniban!

Előkerült a gazda is, aki már távollétünkben gondoskodott rólunk, mivel az olvasó szobát kizárólagos rendelkezésünkre bocsátotta. Egy nagy hosszú asztalt körülültünk mind a tizenöten, és kezdetét vette az estébe hajló vidám falatozás és mulatozás. Nagyon finom és kellő hőmérsékletű csapolt sör mellett dél-tiroli vörösbor is került az asztalra, és volt ki a helyi konyhával ismerkedett, más a hazait vette elő. Mentek körbe a májkrémek, a felvágottak és a különféle sajtok, kenyerek.

A hangulat csak tovább fokozódott mikor házigazdánk behozott egy üveg „obstlert”, amely az ő ajándéka volt számunkra. Koccintottunk Hubschival majd éneklésbe kezdtünk. Volt ott minden, előkerültek a „slágerek” szinte minden műfajból. Este 10-kor aztán mikor már mindent megbeszéltünk, mindent megettünk, majdnem mindent elénekeltünk és szinte  mindent megittunk a szokásos záró dalunkat is elénekelve  (Adjon Isten jó éjszakát) egy nagyszerűen sikerült nap összes élményével aludni tértünk.