|
Az utolsó nap
george 2008.09.10. 12:49
 Az utolsó nap
Az idei utolsó nap a „hóhelyzet” miatt teljesen átíródott. Más alkalmakkor ezen a napon már javában sátrakból kelve napsütésben reggeliztünk valamelyik kedves tó partján, hogy aztán egy nagy csobbanás után elinduljunk hazafelé.
Ez évben az utolsó nap még fent talált minket 2200 méteren. Az előző esti jó hangulatban többen megígérték, hogy a hajnali napfelkeltét bizony a szemben lévő magaslatról nézik velem, aztán a meleg ágy és a lustaság felülírta többek szándékát.
Fél hét tájban indultam, és csupán Réka és Veronika volt aznap reggel bevállalós. Kb. 250 méter szintet másztunk meg felfelé így hárman, és a reggeli csodálatos verőfényben még szebben mutatkozott meg nekünk Ausztria legmagasabb hegye a Grossglockner. Veronika „csúcs” műzliszeletét testvériesen megosztottuk, készítettünk pár remek fotót, majd visszaindultunk a házhoz. A többiek már ébredeztek, készülődtek. Egy utolsó csoportkép, aztán 9 óra előtt nem sokkal irány a lift. Ez kb. egy órás kényelmes menetelést jelentett. A zsákok ilyenkor már 3-4 kilogrammal könnyebbek, az idő is csodálatos, szint sem volt és körülöttünk végig csodálatos panoráma, tehát a hangulat igen remek volt.
A ház mellett indult ugyan egy leereszkedő út is, azonban ez 1200 méter szintet jelentett volna, és + 3 órát. Nos ezt már nem vállaltuk, főként hogy még ma indulni kellett hazafelé.
A lift nagyon gyorsan és kényelmesen szállított bennünket lefelé. Páran közülünk még extra kedvezményt is kaptak, mivel a liftes az „új 30 eurós”-ból adott vissza…
Matreiben aztán kiderült hogy mégiscsak nyár van. A liftállomás kivetítőjén láttuk amit már amúgy azonnal érzékeltünk, hogy itt bizony nagyon meleg van. A kijelző 32 fokot mutatott! A fent eltöltött 4 napos havas téli időjáráshoz képest ez gyors váltás volt. Az autók elhozatalával az idő gyorsan eltelt, így fürdőzés a mai napra már szóba sem jöhetett, csupán egy hirtelen- kapkodós vásárlás és valami szép helyen való étkezés.
Nos a szép hely megtalálása igen kalandosra és hosszadalmasra sikeredett, ezért jelentős feszültségeket kellett levezetni…de végül is minden jó ha a vége jó, és a Wörthi tó mögötti tóvidék egy kis tavának út menti parkolójában a csapat végre elfogyaszthatta pár órával előbb vásárolt elemózsiáját. A kedélyek és az éhség lecsillapítása után jól lakottan indultunk hazafelé. A két autó természetesen most is elvesztette egymást, és az osztrákok táblázott félretájékoztatása miatt egyszer csak Deutschkreutzhoz keveredtünk, és innen kellett Kapuvár Csorna felé az M1-re csatlakoznunk. Ez mint utóbb kiderült végül is szerencsésnek volt mondható, mivel a másik autó végig az autópályán maradva Bécs alatt hatalmas dugóba került, és kb 70 km-es lemaradást produkált. Ezért aztán az este folyamán még rendesen elköszönni sem tudtunk egymástól.
Sokak kételkedését fogjuk majd tapasztalni amikor erről a túráról mesélünk. A hihetetlennek tűnő fantasztikus élmény, mely odafent ért minket, nem csupán aznap, de azt hiszem még sokáig bennünk marad, úgy hogy közben azt gondolom sokan tényleg hitetlenkedve hallgatják majd havas téli élménybeszámolónkat. Ez idén valóban szó szerint vettük, hogy július havában túrázunk!
Lám – lám milyen csodákat produkál a természet, nyár közepén kerülünk abszolút téli viszonyok közé, és nem csupán pár órára, hanem napokat kell eltöltenünk a tél és a hó fogságában 2650 méteren! Amúgy feljebb ez teljesen természetes jelenségnek számít, azonban hogy július közepén 2400 m alá menjen a hóhatár, nos ez még a helyieknek is rendkívüli eseménynek számított.
A csapat idén maradéktalanul bizonyított, hiszen bár a Muntanitz megmászása most elmaradt, azonban a helyette teljesített Kendlspitze így utólag bevallva, bizony nagyobb vállalás volt!
Sziklák, havasi rétek,
patakok és vízesések
most egy időre ismét búcsúzunk tőletek!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
