Ányos atya temetésére

„Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás és minden áldás,
Minden egyedül Téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.”

Ezen szép október elejei napon, mely nekünk magyaroknak különösen is kedves,mert a Magyarok Nagyasszonyát, Patrona Hungariae-t ünnepeljük, és tekintetünket a múlt és jövő felé irányítjuk.

”Áldott légy Uram s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk a nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a Te világosságodat!
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes a Te képed, Fölséges”

Itt, ahol Ányos atya mintegy megjelenítette a szentferenci eszményt, itt Mátraházán a kereszt tövében kívánt nyugodni, és végakaratának megfelelően, ezt most teljesítjük. Lélekben feljöttünk Al Verna hegyére, ahol Szent Ferenc 1224. szeptember 14-én részesült az Üdvözítő Szent Stigmáiban. Elhagytuk a városi zajokat és felemelkedtünk abba a magasságba, ahol közvetlenebbül találkozhatunk a Teremtéssel és a Teremtővel egyaránt:

”Áldjon, Uram, Téged földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.”

Búcsúzni szeretnénk szeretett tanárunktól, a ferences paptól, aki nemzedékeket nevelt, oktatott, tanított emberségre, tisztességre, becsületes munkára.
1973-ban, amikor épphogy felvételt nyertem a Szentendrei Ferences gimnáziumba, levelet kaptam Ányos atyától: július folyamán egy hét munka az iskola javára. Kicsit furcsállottam a dolgot, de azért jó volt még az évnyitó előtt megismerni a négy éves tanulmányi idő leendő területét és amire nem is gondoltam, néhány óra alatt megtanultam maltert keverni és az iskola építésében ha kismértékben is részt venni. Igazi meleg volt, de nem lehetett lustálkodni, mert a tevékeny ferences lelkületet Ányos atya megtanította nekünk.
800 évvel ezelőtt 1205-ben Szent Ferenc San Damiano templomában hallotta a
hangot "Menj és építsd fel egyházamat, mely, mint látod, romokban hever!" Ányos atya ebből a nyolc évszázadból 65 évet töltött a ferences rendben, az alapító szellemében tevékeny munkában. Szent Ferenc pedig így ír regulájában: A dolgozás módjáról: "Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad. Munkájuk ellenértékeként fogadják el, ami szükséges a maguk és testvéreik ellátására, dénárok és pénz kivételével, és ezt alázatosan tegyék, ahogy Isten szolgáihoz és a szent szegénység követőihez illik."

Ányos atya számára a ház, hol a Szentendrei Ferences gimnázium volt, hol pedig Mátraháza, ahol nem csak a templomot szépítgette, hanem megálmodta és felépítette ezt a csodálatos Naphimnuszparkot, mely mintegy hattyúdala saját
életművének. Itt tényleg megtapasztalni a szellő simogatását, a természet nappali és éji csodáit. Az erdő susogását, a vihar tomboló erejét.

”Áldjon, Uram, Téged hold nénénk és minden csillaga az égnek!
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, Tégedet szél öcsénk, levegő, felhő, jó és rút idő,
Kik által élteted minden Te alkotásod.
Áldjon, Uram, Tégedet víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos!
Áldjon, Uram, tűz bátyánk, vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.”

Néhány hónappal ezelőtt, június 4-én egy pap barátommal meglátogattam Ányos atyát. Azonnal tudta, hogy kivel beszél, egy régi tanítványával, 32 évvel ezelőtti kis munkatársával. Vele nem lehetett csevegni. Értette a tréfát, de mindig a lényegről, a konkrét feladatokról volt szó. És ekkor váratlanul beállított Kolos atya, aki akkor mindannyiunkat meghívott ebédre Mátrafüredre. Az étterem neve is beszédes: a Benevár első szótagja latinul és Szent Ferencre hivatkozva olaszul annyit jelent, hogy jól; tehát ez volt a jól van, várlak. Akkor még nem sejtettem, hogy ez búcsúebéd is volt egyben. Urbán atya és Julián atya ekkor már kórházban voltak. Az étteremben,
ahol ebédeltünk éppen lakodalom volt, jó hangulat, mi is viccelődtünk és Kolos atya Szent Ferenc napra készülve, már az október 8-i, tehát a mai nap helyfoglalását is megerősítette. Ányos atya ekkor és talán már hosszabb ideje az égi menyegzőre, az Úr Jézussal való találkozásra gondolt. Mi még a földön jártunk, de ő, már régóta a magasban eltöltött életszakasz miatt is, tudatosan volt együtt a Megfeszítettel, akinek egész életét és munkáját áldozta:

”Áldjon, Uram, Tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát. Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.”

Nekünk tanítványainak, akik az életben már valamit tevékenykedtünk, éppen tanáraink jó példájából tanulva, az elmúlt másfél évtized egyúttal osztályfőnökeink, tanáraink eltávozását is jelentette. Most ismét elköltözött az elmúlt harminc-negyven évnek egy oszlopa, aki meghatározta a rend, az iskola, és nem utolsósorban tanítványainak életét. Hisszük, Ányos atya, hogy Te nemcsak templomot, iskolát, hanem a lelkeket is építetted. Most búcsúzunk és kérünk, imáiddal te erősíts minket földi utunkon, és minden munkánkban:

”Áldjon, Uram testvérünk, a testi halál,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták Te szent akaratodnak,
A második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát Neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok!”