Amikor a Próféták által megjövendölt Eljövendő valóban eljött, a nép számára ez a kor rettenetes volt. Országuk Isten felségterülete volt, és most látniuk kellett, hogy a pogányok tapossák. Kétségbeesett hittel zaklatták Istent: Földed megszentségtelenítését meddig tűröd még? Felforrósodtak a zsoltárok: Itt van a kellő idő. Tarts már ítéletet a világon. Abban az időben még hihetetlen sok szabadidejük volt az embereknek. A város kapui előtti téren vég nélkül elemezték az eseményeket, és szövögették a szívük által vágyott rémhíreket. Mind jelek voltak a számukra, most kell a próféták által megjövendölt Messiásnak végítéletet tartani. Áhították és rettegték bekövetkezését, mert apokaliptikus rémképekkel tudták elképzelni a próféták félre értelmezése alapján. Vallásos hitük összeolvadt nemzeti önérzetükkel, egy hatalmas, országfelszabadító Messiást vártak.

Így az emberek. Isten másképp. Az emberi elképzelés az ő távlatában nem szolgálta az ember üdvét. Az csak a történelembe tartozik. Isten azonban nem történelmet, hanem üdvtörténetet ír. Az idők teljességében a Második Isteni Személyt, a Fiúistent elküldötte emberi testben, hogy üdvözítse az embereket. Megtörtént a csoda: Isten jött a földre láthatóan. De milyen láthatóságban? Egy asszony által szült csecsemőben. Teljesen emberként, csecsemőkortól kezdve a gyermekkoron át a felnőtt korig. Isten számára ez teljes önkorlátozás volt. A filippi levél szerint: "Ő isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez." Fil.2,6-7. Neki csak az embereknek rendelkezésre álló eszközökkel nem emberi, hanem isteni feladatot kell teljesíteni. Születésében lemondott a rangos születés társadalmi előnyeiről. Még csak nem is szegénységben, hanem nyomorban, egy barlangban születik. Az angyalok nem ott énekeltek, hanem a pásztoroknak. Tőlük hallják Mária és József csodálkozva az elbeszélésüket. A mindenek Teremtője, aki minden élőt táplál, anyai tejre szorul és anyai gondoskodásra. Sír, fázik, végtelen hosszúnak tűnő időig kell nőnie és nevelődnie addig, amíg férfikorba jut. A serdülő korba jutott gyermekben feltör ugyan isteni rendeltetése: "Nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?" De ez csak egy villanás. Utána szótlan engedelmességgel megy a Názáret nevű faluba.

Gyermekkora EMBERI tanulás. Ebből a korból nem tudunk a templomlátogatásnál semmi többet. Az evangéliumból visszatekintve azonban kitűnik, mi mindent gyűjtött össze gyermekkorában. Isten létére emberi szemmel csodálkozik rá a teremtett világra. Láthatjuk a mezők liliomán és az ég madarain csodálkozó gyermeket. Szinte lesi az emberi foglalkozásokat: a földműves, a szőlőtermesztő, a pásztor munkáját. Figyelmesen nézi édesanyját, hogy dagasztja a tésztát, hogy söpri a lakást. Látja a búzavetésben növő konkolyt. Gyűjtöget, hogy majd példák legyenek a tanításban.

Ácsnak a fia, maga is ácsmester. Talán azért választotta ezt a mesterséget, mert az ácsnak nincs szabadideje, mint a földművesnek akkor. Neki napról-napra meg kell küzdeni a fával, a görcseivel, a kézbe szúró szálkákkal, mert kenyeret kell keresni. Így testvérünk a dolgozó kezével. Verejtékkel eszi kenyerét. Mert verejtékkel eszi, azért édes.

És türelemmel vár idejére. Mennyei Atyjára figyelve, attól kap intést a cselekvésre. A kánai menyegzőben látjuk, Anyja kérésére azt mondja, még nincs itt az időm. És néhány perc múlva már itt van az ideje. Percre figyeli az Atyjától kijelölt időt. Addig, harminc éven át várnia kellett hivatására, mindaddig nem az igazi feladatát végezte. Jól mondom ezt? Neki az is igazi feladata volt, nem fél szívvel, fél kézzel végezte. Ebben is testvérünk. Várni kell. Ki kell bírni az idők kényszerű kitöltését.

Hivatása teljesítésében is korlátokba ütközik: a szavak korlátaiba. Csak olyan szavaink vannak, amelyek tapasztalható dolgokat jelentenek. Neki pedig isteni dolgokról kellene beszélni. Vitákban győztes, mert emberi szavakat használhat. Ha isteni dogokról beszél, elmennek a szavak az emberek füle fölött. Istennek sincs több szava önmagáról: "Én vagyok, aki vagyok." A többi rá van bízva az ember jóakaratára. Isten szabad akaratot adott. Ezt tisztelnie kell Önmagáért. Mit érne, ha rendkívüli dolgokkal lehengerelné az embert, éppen azt nem kapná meg, amit keres, a szívet. Jézus nem tudta a hatalom birtokosainak a jóakaratát megnyerni, ezért kellett kereszthalált szenvednie. Ekkor mutatta meg isteni mivoltát. Halálát pozitív tetté változtatta: Szeretetből önként adta oda magát a mennyei Atyjának. Így lett ez a halál olyan érték, hogy kiérdemelte az emberek megváltását, azoknak, akik hittel elfogadják.
Az egész élete is megváltás volt. Bemutatta valódi testvérként, hogy az élet élhető a megtisztelt teremtés rendjén. Verejtékezve mindennap és verejtékezve hálát adva minden napért.