2006. július 23-án korán reggel a szokásos BAH csomóponti találkozóhelyen gyülekezett a csapat, hogy teljesítse az idei túratervet, azaz meghódítsa a Habichtot. A várt létszám egy fővel kevesebb volt, rejtélyes túracimboránk, Zsuzsi, balesetre hivatkozva ismét nem tudott részt venni a hegymászásban. Túravezetőnk jóvoltából a benzinkútnál kiosztásra kerültek a logoval ellátott túrapólók is, majd az álmos, de annál lelkesebb hozzátartozók búcsúja közepette elindultunk az M7-esen. Négy autóval repesztettünk az autópályán, és a rövidebb pihenők során két cimboránk egészségi állapotának javulásáért drukkoltunk. A csapat nagyobb része Innsbruckban is tett egy sétát, majd egyenesen a neustifti kemping felé vettük az irányt. A köves talajú kempingben igazán nagy élmény volt sátrat verni, annál is inkább, hogy külön segítőnk is akadt egy holland házaspár személyében, akik készségesen osztották meg velünk baltájukat, miközben készségesen bámulták a szemük előtt zajló élettől duzzadó eseményeket. András cimboránk lába a sátorverés végére totális csődöt mondott, úgyhogy komolyan át kellett gondolnia a másnapi útra kelést. Több alternatíva is kínálkozott, és mialatt a cimborák sajnálkoztak, vigasztalták és mindenféle finomságokkal halmozták el a gyengélkedőt, addig a kemping többi  lakója felállította az összes lehetséges diagnózist és kidolgozta a mesterséges és természetes gyógymódok aktuálisan számba vehető verzióit. Ezért aztán András bevett pár fájdalomcsillapítót, kétféle krémmel is bedörzsölte az érzékeny területet, megivott egy sört, majd korán lefeküdt aludni. A csapat is két részre oszlott, az egyik fele a sátraknál maradt, babgulyást melegített és ki-ki a hátizsákja tartalmát próbálta több-kevesebb eredménnyel minimálisra redukálni, a társaság másik fele ugyanakkor a faluba vette magát, és egy sörözőben készült fel a másnapi indulásra. A közben zajló apró és lényegében elhanyagolható felhőszakadásról nem is tudom, hogy be kell-e számolnunk, ez a kis incidens olyan mértékben hozzánőtt a kempingbeli túrakezdésekhez, hogy már hiányozna is, ha elmaradna. A vihar különböző helyszíneken találta a cimborákat, voltak, akik az autóba menekültek és ott is rekedtek, voltak, akik a sátrukba zárkóztak, de a tavalyi esethez hasonlóan ismét voltak olyanok, akik a falubéli kocsmában szárazon ücsörögtek, míg a vihar elvonult. Minden látszólagos nehézség ellenére az első nap kitűnő hangulatban telt, mindenki izgatottan várta a másnapi indulást.