Engem ért az a feladat, hogy emlékezéseimet megosszam veletek. Kicsit nehéz, mert már azóta sok eső leesett. Nem, a túrán nem esett. Nagyon szép időre ébredtünk Szent Jakab havának 24. napján.

A reggeli ébredés és gyors készülődés után a buszmegálló felé vettük utunkat. Ide mind a tizenöten együtt mentünk. Itt két túracimboránkat, Andit és Andrást felültettük a függővasútra, gondoltuk, hogy majd fenn a hegyekben találkozunk. De ne szaladjunk ennyire a történések közepébe… A reggeli nyolcórás busszal indultunk. A busz lassan emelkedve ment feljebb és feljebb. Rövid buszozást követően, a Ranalt megállónál szálltunk le. A túránkat az erdőben folytattuk. Köves, kissé meredek úton indultunk felfele. Mentünk és mentük és szép tájakban gyönyörködött a szemünk. Madarak daloltak, de őzet nem láttunk. A csapat nagyon jól haladt együtt a kitűzött Nürnberger hüttéig. A hüttében vizet vettünk, megebédeltünk és indultunk a célunk, a Habicht… azaz a Bremer hüttéig. Utunk folyamán találkoztunk bárányokkal. Mi csak olasz bárányoknak hívtuk, mert eltévedtek. Dehogyis, mert így voltak festve. Hatalmas füleiket lóbálva szaladtak el elölünk. Persze volt olyan bárány, aki megkóstolta a botunkat… Látszik, hogy külföldi volt. A találkozás után mentünk tovább… Legközelebbi élményem, amikor egy szép részre, úgynevezett „Paradicsomba” érkeztünk. Maga volt a Tündérek országa. Kisebb tavak és a tavakat növények vették körül. Itt sikerül egy nagycsalád vagy egy kisebb kolónia zergét lencsevégre és szemvégre kapnunk. Folytattuk utunkat a hegyen felfele. Én azon gondolkoztam, hogy hol lehet az átjáró, hol fogunk a mélyedésből kijönni. A piros jelzés hirtelen kivillant a sziklák mögül és egy kis mászás következett a falon kis kötélke segítségével. Mindenki felért, amikor már havat is lehetett látni az egyik mélyedésben. De mi nem hógolyóztunk. Nem azért mert nem jó, hanem mert messze volt és minket most egészen más célok érdekeltek. A hegy tetején egy kis házat pillantottunk meg. Zárva volt. Innen indult egy pár perces út – ahogy az útikönyv jellemezte – a gleccser szájához azaz kapujához. Engem nagyon érdekelt a gleccser és már ez fűtött egész úton. Ám annyira elment az időnk a szép kilátásban és miegymásban, hogy a túravezető tanácsára folytattuk utunkat. Leerszkedtünk a mélybe… De vissza kell térnem a gleccserkapuhoz! Mert minket Péter, Stone, Gyuri és én… Nos, mi táskák nélkül megnéztük a természet eme csodálatos képződményét… Kár lett volna kihagyni. Csak úgy szökdeltünk a köveken, hogy a többieknek ne kelljen ránk várni. Leértünk a gleccser aljába és megnéztük. Nagyon szép volt amint a hóréteg egymásra volt csuszva..mi pedig ott álltunk és néztük. Hallgattuk a lecsöpögő vizet, ami egy kis tóba csöpögött. Szép látvány volt. Gyors iramban visszamentünk a többiekhez. Ők már kezdtek lefele indulni a hüttéig. Mi, akik az eredeti tervet teljesítettük nagy erővel indultunk tovább. Pár órás lefele menetel és kisebb kövek megtétele után felmagasodott a hütte. A hétfői táborhelyünk. Kis csapatunk este fél nyolcra érte el a hétfői nap végcélját. Igen, megtettük! Szállásunk, mint mindig nagyon pazar volt. Gyors tisztálkodás és öltözés után elfogyasztottuk megérdemelt vacsoránkat. Megjutalmazva a hős túrázókat egy jópofa sörrel is. Nagyon meghatározó volt a tisztálkodás. Amelyet szeretnék megosztani veletek. Tudniillik a hüttékben a melegvíz euróval működik. A víz folyik de csak pár percig. Mi magyarokhoz híven szeretünk fürödni, de nem akárhogyan. Most már egy vicc vagy egy legenda kering rólunk az osztrák Alpokban, a skótok terjesztik. Aki nem hiszi, kérdezze meg a manókat és tündéreket a paradicsomban.

A nap végén álomba merült a kis csapat. A sok túracimbivel együtt aludni felejthetetlen élmény minden túrázónak. Ajánlom mindenkinek e nap minden látnivalóját. Figyelni és látni… És tanulni!